Harry és Meghan 2018. május 19-én házasodott össze a London nyugati határában fekvő Windsorban, a brit királyi család legősibb rezidenciáján. Az esküvő után a házaspár a Sussex hercege, illetve hercegnője címet kapta II. Erzsébet királynőtől, Harry nagymamájától.

A 39 éves Meghan ugyanakkor megőrizte amerikai állampolgárságát, és a Mail on Sunday című vasárnapi brit bulvárlap által idézett bennfentes források szerint ennek egyik oka az volt, hogy a hercegnő előtt nyitva maradjon az amerikai politikai pályafutás lehetősége.

A lapnak a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt egyik név nélkül nyilatkozó magas rangú tagja azt mondta: Meghan máris elkezdte a kapcsolatépítést az amerikai Demokrata Párt vezető köreiben kampányszervező és finanszírozást felhajtó stábok összeállítása érdekében.

A Mail on Sunday által idézett illetékes - Tony Blair volt munkáspárti brit miniszterelnök Downing Street-i stábjának egykori tagja, akinek szoros washingtoni kapcsolatai vannak - elmondta: feltételezések szerint Meghan akár a 2024-ben esedékes következő elnökválasztást is célba veheti.

A brit lapnak nyilatkozó amerikai alkotmányjogi szakértők szerint ha Meghan választott közhivatali tisztségért indul az EgyesültÁllamokban, le kell mondania hercegnői címéről, mivel ennek megtartása ellentétes lenne a hivatali esküvel.

A házaspár tavaly januárban teljesen váratlanul bejelentette, hogy visszalép a brit királyi család magas rangú tagjaként ellátott hivatalos funkcióitól, pénzügyileg függetlenné válik és a jövőben ideje nagy részét Amerikában tölti.
ű

Harry és Meghan azóta letelepedett Kaliforniában, és a minap világszerte óriási vihart kavaró interjút adott a CBS amerikai televíziónak.

A kétórás interjúban, amelyet Oprah Winfrey készített a házaspárral, Meghan alig burkolt utalást tett arra, hogy a brit királyi család tagjaként rasszista előítéletekkel kellett szembesülnie. Elmondta, hogy amikor várandós volt elsőszülött kisfiával, Archie-val, Harrynek "valaki" a királyi családból felvetette, hogy a születendő gyermek bőrszíne "vajon mennyire lesz sötét".

Meghan Markle személyében a brit monarchia modern kori történelmében először került elvált, afrikai-amerikai gyökerű amerikai állampolgár a királyi családba a trónutódlási lista egyik magas rangú tagjának hitveseként.

 

 

Forrás: celebrajongo.hu, hirado.hu | Kép: pixabay.com