Ha bárkit megkérdeznénk Magyarországon, melyik filmből ismeri fel Kirstie Alley-t, tízből tizen a Nicsak ki beszél!-t mondanák. Való igaz, a 68 éves amerikai színésznő azóta árnyéka önmagának, míg akkori filmbéli partnere, John Travolta sokadvirágzását éli.

„Azoknak mondom, akik nem tudnák: korábban erősen függő voltam.” – szól a Toofab által idézett vallomás a Twitteren. A függőségét már negyven éve elhagyta, azonban a terápiája egészen speciális volt, és mind a mai napig tart. Minden alkalommal, amikor korábban drogot vásárolt, negyven éven mindmáig ugyanazt az összeget arra költi, hogy virágkölteményeket rendel magának.

Alley akkoriban válása után kezdett lefelé csúszni a lejtőn, és a kokain boldogabbá tette. Úgy érezte, élete végéig ezzel fogja magát vigasztalni.

„Minden héten meglepem magam virágokkal. Úgy tekintek rájuk, mint ajándékokra önmagamnak önmagamtól.”