- Több mint egy fél évtizede dolgozol szabadúszóként. Ez mennyiben, miben másabb, mint lecövekelni egy társulathoz?
- Egy színésznek az a legjobb, ha társulatban dolgozik, mert az ad egy jófajta "csűr élményt" az embernek: nyugalom van, megvédenek, tizenharmadik havi fizetés is akad. De pont a Vígszínházban dolgoztam, amikor arra jöttem rá, hogy én ennél autonómabb személyiség vagyok. Azt éreztem, hogy nagyon vonzónak kellene lennie annak a társulatnak vagy eszmeiségnek, ami miatt beáldozom az autonomitásomat. Akkor még nem volt gyerekem, úgy éreztem megtehetem, hogy kiugrom a semmibe. Nem vagyok jó katona, többet gondolok a világról. Szeretek kérdezni és ha nem kapok válaszokat, akkor befeszülök és az senki sem jó.

- Egy ilyen közösségnek óhatatlanul úgy kell működnie, hogy az egyéni szinten megjelenő függetlenségi igényeket ne engedje kiteljesedni?
- Szerintem a színházban nincsen demokrácia. S az is igaz, hogy amikor az ember szabadúszóként dolgozik, akkor egy más pozícióból tárgyal arról, hogy mit csinál és mit nem, mit vállal el. Viszont Orlai Tiborral együtt dolgozva van egyfajta társulati élményem is, hiszen éppen az idei évtől van egy olyan szerződésem, aminek az a lényege: együtt, mégis szabadon. Ő garantál nekem évente két új darabot, de nem oly módon, mint a színházban, hogy kiírják egy falra, mit játszol pénteken, hanem mindent megbeszélünk a munkával kapcsolatban. Ez egy másfajta kommunikáció, s az egész mégiscsak ad egy biztonságot is - van egy olyan érzése az embernek, hogy itt figyelnek rá, biztonságban van. Nem szólnak rá, ha elmegy a tévébe forgatni, ha elvállal egy reklámot, vagy ha fontos számára egy sorozat. A Félvilágot például év közben forgattam, ezt társulati tagként nem tehettem volna meg, hiszen nincsen olyan művészeti titkár, aki elengedett volna.

A teljes interjút a digitalhungary.hu-n olvashatjátok.

(Forrás:celebrajongo.hu, diigtalhungary.hu / Fotó: youtube)